Nagy-Britannia készen áll a kereskedelmi kapcsolatok fenntartására az Európai Unióval akkor is, ha e kapcsolatrendszer feltételeiről nem születik megállapodás – mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.
Nagy-Britannia január 31-én kilépett az EU-ból. Távozása napján 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amelynek legfontosabb célja az, hogy időt biztosítson a megállapodásra a majdani kapcsolatok szabályairól. A brit kormány mindenekelőtt átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni az EU-val, ám az erről tartott eddigi hét tárgyalási fordulón London és Brüsszel egybehangzó nyilatkozatai szerint nem történt érdemi előrelépés. A nyolcadik forduló kedden kezdődik Londonban.
David Frost a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit tömeglapnak adott interjúban kijelentette: az EU nem fogadja el, hogy Nagy-Britannia a nemzet életében kulcsfontosságú területeken saját ellenőrzése alá kívánja vonni jogalkotását, a maga módján intézné ügyeit és élni akar a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) által kínált szabadsággal. A brit főtárgyaló szerint London viszont nem lesz hajlandó olyan feltételeket elfogadni az egyenlő versenyhelyzet megteremtése érdekében, amelyek továbbra is az EU-hoz kötnék Nagy-Britanniát.
Halászati jog
Az egyik legvitatottabb kérdésről, a brit területi vizeken érvényesítendő halászati jogokról Frost azt mondta: „hatalmas a szakadék” a két fél álláspontja között, és erről még nem is folytak építő jellegű tárgyalások. David Frost szerint az Európai Bizottság elfogadja, hogy Nagy-Britannia független tengeri ország, és ezt a uniós tárgyalóküldöttség vezetője, Michel Barnier is sokszor hangoztatja, „ám nem vonja le az ebből eredő jogi következtetéseket”.
A brit főtárgyaló kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy a megállapodás elmaradása esetén a brit királyi haditengerészet járőrözést kezdhet-e januártól, az átmeneti időszak lejártával a brit területi vizeken a brit halászati jogok védelmére. Frost úgy fogalmazott: nem kíván részletekbe bocsátkozni arról, hogy Nagy-Britannia miképp ellenőrzi majd területi vizeit, de a brit kormány feladata lesz, mint ahogy annak meghatározása is, hogy ki férhet hozzá e vizekhez, ha nincs halászati megállapodás az EU-val.